egy fehér-szürke körülbelül hathetes macskagyerek. Kiskandúr aki utolsónak maradt az alomból. Apokalipszisbe szülte anyja, a romok között Doosan markolós melósok találták meg a kis családot. Testvérei mind új otthonokba kerültek. Zsolti vagány kis krapek volt, betonperemek szélén grasszált a veszélynek fittyethányva mint a menő youtubeos kínai és délkoreai felhőkarcolókat ostromló ruszki suhancok. Szinte kereste a kihívást és a veszélyt.

Jóltáplált volt, a macskaszerető brigád rendesen etette anyjával együtt, állatorvos is látta. Kétszer is kezembe foghattam öklömnyi testét, puha volt mint a kutyám elszajrézott plüssállatkája. Nyugodtan tűrte amíg átbújtattam az építési területet elkerítő horganyzott rácsokon. Eszembe jutott húgom kettesszámú macskája Toddler akit nyekergő koszos kékesfekete gombolyagként ismertem meg közvetlenül kolhozparasztarcú danielcraig utolsó előtti színesszélesvásznú MI6 ügynökalakítása után. Apró volt, alultáplált, étvágytalan, görbe kis pilinszkalábain kolbászolva körbekíváncsiskodta a lakást. Bélelt hordozható vackában melledtem aludt békésen, hogy hajnali ötkor előbújva takarómon táncolva erőtlen rekedtes nyikorgással ébresszen egy későőszi napon. Rutinos macskáshoz került, szépen megnőtt. Csak szertelen kíváncsisága maradt a régi.

Zsolti sárga szemeivel röpke pillantást vetett rám, majd egy puha huppanással az aszfalton termett és szaladni kezdett az romos végtelen felé. Azonnal le akartam fényképezni de gépem éppen change the battery pack üzenettel a kijelzőjén duzzogott. Másnap is van nap gondoltam. Másnapra Zsoltinak nyoma veszett. A Föld nyelte el. Kutyák, nyestek, karvalyok, ellenséges vörös kandúrok, szadistahajlamú humánalkatúak martaléka lett, magával vitte valaki, máshová rejtette az anyja.. Senki nem tudja. Zsoltit napok óta nem látták a melósok. Már nem  kolbászol vidáman kiváncsiskodva praktikus-opportunista gondolkodású anyját követve. Szomorúan beletörődtem a megváltoztathatatlanba.