Szent Karácsony este volt, fényesen sütött a Hold és négy rendőr közeledett a hátsó bejárat felé a szokásos 2x2-es alakzatban. Nem Drágakedves HansGruber úr és tündearcú cimborái kalandos karácsonyáról fogok értekezni. Telihold, ködlepte táj, a Tejút pisla fényei járnak agyamban miközben egy új rövidebb úton kaptok a hegytetőre. Nosza összekalapálok valamit. Vajon, hogy adja majd ki. Hemzseg a nép mint valamiféle zarándoklaton. Dermesztő decemberi plusztíz fokban érkezem a betonkilátóhoz és várok. Köd csak nyomokban, Hold sehol, a csillagmatuzsálemek az örökkévalósághoz közelítő megfontolt tempóban vánszorognak fel az égbolt mélykék bársonyára. Szorgos ember érkezik Canon 760D-vel, állvánnyal, objektívekkel, mindnféle biszbasszal megpakolt táskákkal. Hatalmas kajla komondor parázik a magasban.
Belőled se lesz Mancs pajti. A kutyaforgalom is sűrű. Kistéglányi motyóját túlélőpakkban hurcolászó digitális nomád kavargó kukkerparty közepébe csöppent. Fényképezőgépem néma, mattfekete acéltömbje jelentéktelenné zsugorodik a pásztázó kályhacsőobjektív rengetegben. Hanem a fotós arcéle ismerős. Évtizedekre eltárolom a fizimiskákat amolyan trombielefánt módra. Vizslatom az embert, fotózunk, szépen lemegy a nap, virítanak a városi fények mint a karácsonyi fényfüzér. A NASA szerint az évvégi ünnepekkor megnő a fényszennyezés. -Elnézést, hogy hívták a nagyapját? -Kiss Ernő. Nabazmeg ennyit az elefántokról. Aktiválódik Sherlock. -Az anyait. -Ulrich Ferenc. Mint Lars dáncsávó a Metallicából. -Hello Zoltán!- dr.agy azér mégiscsak nemhibázik. Elbeszélgetünk szépen, aztán fényfesteni megy a lányával. Telik az idő. Összepakolnak mindenik családiserpa kap egy cumót. Elbúcsúzunk. Lassan kiürül a placc. Folyton fúj a szél. Gépem nyihog és visszabújik a házába. Seképsehang az akkuból elszállt a maradék töltés. A nagykilátó felé indulok. Észak felől sárga derengés szüremlik át a fák kerítésén. A kelő hold fénye. Nem lesz szükség zseblámpára. A torony alsó kilátószintjén, a csigalépcsősor felénél, a kőmellvéd mögött emberek pásztázzák a nyugati látóhatárt. Ismerősöket vizio(halluci)nálok. Megártott a sok sötétség. A csillagokat bámulom egyre, retinámon landol távoli fotonáram. Fehér szalagként kanyarog a kavicsos ösvény. Vadak neszeznek. Aranyló gombszemek suhannak az aszfalt felett. Délután egy pár szenteste szökött mudit keresett. Talán őjószága kolbászol a sötétben. Nyom nélkül nyeli el a vadon sűrű homálya. Elszámolom a fordulót, egy másik ismerős ösvényen ereszkedem a városi fénytengerbe.
