lelkem már örül, lassítnám az időt, hogy a varázs el ne múljon a hó is szépen hulljon..

Gondoltam a ködpaplanon átsejlenek majd a város fényei, mindezt csillagfátyol borítja megkoronázván a látványt. Csak a homály nő egyre, sűrű köd szitál. Türelmesen várok. Kegyes lesz a természet talán. Család érkezik. Két fiatal pár. Német férfihoz magyarul beszélő kisfiú s kislány. Biciklisták bukkannak elő a mordori sötétségből. Kézenállós szelfi készül a padok között. Ismerős zalai tájszólás. Az egyik csaj mellém keveredik mintha nézelődne. I am the rock, jellemem sziklaszilárd. Lassan leszáll az este, a ködóceán partján állva pislákoló lámpásokat fürkészek. Semmi. Gomolygó ködhullámok nyaldossák túracipőm orrát. Vad neszez a közelben ideoda futkorászva. Megunom a várakozást. Sötétben nyugat felé lépdelek, fejemre fák sűrű könnye hull. Vörösen világlik az erdő az átjátszó fényénél. Körülnézek a kilátóban, csak a hold dereng halványan és a katonai objektum világítása. -Látszik valami? -Nemigen. Fotós érkezik felszereléssel. Szomorúan konstatálja, hogy feleslegesen cipekedett. -Ha ötven méterrel lejebb szállna a köd. -Full frame talán használható lenne. -Csak APS-C.-Geminidák megvoltak? Elmeroggyantak párbeszéde kik világtalan kószálnak a sötét erdőben gondolhatnád nyájas olvasóm. Az őszes férfi további szép estét kívánva balfelé távozik. Csúszkálva ereszkedem lefelé a derengő holdvilágban. Becsukott szemmel is tudom merre járok, hoppá a fák mellett egy árok. Nincs szükség lámpára. Különös tompa csendben érem el a civilizáció peremét. Füst, ételszag, forraltbor illat, tömeg kavarog a karácsonyi vásárban.