it's beginning to look a lot like Christmas. Elérkezett advent ideje. Vidám vásározók gyülekeznek a téren a hatalmas karácsonyfa körül. Fogy a forraltbor, lacipecsenye, sült gesztenye, kürtőskalács és ki tudja még hányféle ínycsiklandozó ételféleség. Chestnuts roasting on an open fire..a jó öreg Nat King Cole nótája kúszik elő emlékeimből. Hangszórókból dől az émelyítően szirupos karácsonyi zene. Már több mint egy hónapja tombol a Kereskedők Meghitt Ünnepe. Nem lehet elég korán elkezdeni az évvégi profitmaximalizálást.
Fehér Karácsony csodáját várom. Fehér ködben úszó adventidőt kapok. Lehullottak a lombok, a hegy tar csúcsát ködfelhő üli meg. Ismét útrakelek varázserdőm közepébe. 
Minden sejtelmes áttetsző lepelbe burkolózik. Ha nem karácsonyi nótákat dúdolok magamban akkor Adele Adkins valamelyik szívszaggató megaslágerét, a how deep is your love című egynyári csodát vagy csak szuszogok éppen és hallgatom diszkréten ropogó bal térdem. Meglepően sokan járják a hegyi ösvényeket. Beszédfoszlány terül szét a ködpárában. -December huszonharmadikán jönnek haza repülővel. Hollyval is találkozunk.- Kutyasétáltató középkorú szőke telefonál hosszasan almazöld autójában. Kisgyerekek játszanak a láthatatlan erdei játszótér közepén.
Viccesen fura ez a decemberi meleg. Hosszútávon kurvára nem vicces. Lehet visszasírom a mínusz huszonöt fokos kutyasétáltatós szentestéket. Eszembe jutnak a nőmmel töltött karácsonyi idők. Miféle nyominger isteníti a szinglilétet? Egy sportos természetkedvelő csajjal szívem szerint szívesebben osztoznék a túrázás örömeiben. Délről a napsugarak fénypallosként hasítják a ködfüggönyt.
Misztikus magány. Ez ám a vagány. Az elém táruló látványt próbálom gombtekergetésekkel és sűrű kattogással fényképekké transzformálni. A Grossglockner környékén, Norvégiában, Kanadában, Alaszkában már biztosan vastag hótakaróban gázolnak a hozzám hasonló madarak. Magyarországot és a lelkemet most köd, ború és homály borítja.
Egy hónapja az aranyszőnyegen lépdelve már feltérképeztem s rájöttem hova tűnik el az ösvény. Lurkóvölgybe vezet. Iskolások kedvenc kirándulóhelyébe torkollik. Fejemben összekapcsolódnak, összeérnek a különböző túraútvonalak. A faágakról kövér ködcseppek hullanak.
Csöndben elszökik a fény. Magabiztosan haladok előre, még a korai alkony előtt ki fogok érni a sűrűből. A hegytetőtől a völgyzugolyig vezető úton egy teremtett lélek sincs. Vadakkal sem találkozom csak két hegyikerékpárossal már a civilizáció peremén. Üresen áll a tűzrakóhely és az esőbeálló. Nem zajong vidám diáksereg. Csak a homály kúszik előre egyre mintha Szauron átka változtatná Zöld Lomberdőt Bakacsinerdővé.
Habzó fehér taraj toronyiránt felfelé hömpölyög a sípályán. Fényfüggő vagyok. Át kell, hogy járjon a napfény, egy szeretett jószág lelkének fénye vagy a távoli csillagok halovány pislancs parázsa, a karácsonyi lámpavilág.
Lassan magam mögött hagyom a völgyet. Szépséges fenyőliget felé indulok. Kismozdony tülköl egyre mielőtt kocsistul folytatja útját a hegyre, dízelmotorja zakatol. A vidámpark gyászos romjai eltűntek nyomtalanul. Csak a sétányok maradtak. Párok sétálnak kézenfogva a ködbevesző sudár fák alatt.
A liget végén ösvény lejt a város felé. Volt idő mikor sokszor jártam erre kutyát sétáltatni. Maci Dollynak a belgajuhász szukának udvarolt hevesen.. Jobbról három lótuszülésben meditáló budhista hegymászó szerzetes, előttük földre terített narancs transzparens. Balról a palota romjai között fényképezkedő értelmi fogyatékos csoport. Szürreális decemberi délután. Kisfiú bukik orra a tükörfényes csúszdán. Anyu és két barátnője a padon ülve beszélgetnek. Hangulatos utcácskákon kanyargok a belváros irányába. A főtéren tombol a karácsonyi vásár. Az adventi fények nem égnek. Még világos van.
