Komótosan álldogált a tűző napon. Nitrohigítós vörös lakkrétegein az idő és a szegénység ejtette sebek. Négy megfakult foncsorán keresztül a fiatal lányok ruganyos lépteit, feszes fenekét bámulta. Várt. Mostanában ez volt a dolga. Hol vannak a fiatal évek? Eltűntek mint a socialismo ígérete. Helyette maradt a nyamvadt vénség és a remény. Talán lesz jobb. Majd. Átkozott pöffeszkedő ügyvéd. Szenilis beteg vén hülye. Nyolcórás tévébeszédek? 

Ehh..Ernest más volt. Az a faszi tudott élni. Éjjel nők, ivászat, duhajkodás, nappal kikötő, Pilar. A digók a nyomába sem értek. Sem az elvtársak -drága companerok- akikhez a kaszinókkal és a szállodákkal együtt került. Azok a bálok halvány másolatai voltak az eredetieknek. A nők? Ők nem lettek rosszabbak. Átkozott embargó. Szép lassan csúszott le mígnem Paco -Francisco Guillermo Miguel da Cruz- megvette. Sok Coronát vitt az elvtársaknak míg megszerezte a kulcsokat. Javítgatta, fényesítgette. Rengeteget csajoztak együtt. Aztán egy napon egy félvér lány rabul ejtette és ő már kevésbé volt fontos. Megkapott most is mindent csak a szeretet lett valahogy kevesebb. Szívós a detroiti acél. Nem adja könnyen magát. Az Államokban már rég reinkarnálódott volna fűnyíróalvázként, tűzhelyborításként. Thank God, hálás lehet, hogy van aki még törődik vele.

Az utcakavics csikordulásából felismerte Miguelt. Ifjabb da Cruz, Miguel Juan Manolo Ignacio. Végre! Nyekeregve nyílt az ajtaja. -Kurva GDR zsír! Recsegett, nyiszorgott a műbőr. Elfordult az indítókulcs. Áramot adott a Varta. -Vajon honnan a bánatból szerezte? A berhált AC szürcsölt egyet a hitvány benzintóból ami az agyonhegesztett tankban hullámzott. Nyolc ruszki elktródán szikrák pattogtak. Hét-hat-megint nyolc. -Tetves ruszkik! Bammm. Nyolc dugattyú mozdult el. Noszogatták egymást a főtengelyhez rögzítve mint a gályarabok a közös evezőrúd mellett. A kerregő csapágyas indítómotor helyett már ők dolgoztak. A Big Block fel-le kalimpáló rabszolgái. Öreg himbák mozgattak új szelepeket. Szakadozott légszűrőpapíron keresztül áramlott a poshadt-szivarfüstös-rumaromás-tengerillatú karibi levegő a romos karburátorokba, hogy az állami benzinnel összegabalyodva tüzes latin táncot járjanak az égéstérben. Diszkrét lángcsóvák nyalogatták a leömlőket. Krákogtak-köhécseltek, pár perc múlva dohogtak-bugyborékoltak a hosszú, rozsdás kipufogók. Az olaj komótosan keringett a váltóban. Klakk. Miguel D-be rakta a váltókart. A hosszú kardán remegett mint egy szikkadt hajóárbóc. A difi felmordult és átadta a megfogyatkozott motorerőt a féltengelyeknek, azok forgatni kezdték a kopott, fehérre mázolt, dísztárcsa nélküli kerekeket. -Megy ez. Hiába ötven év az ötven év!-mosolygott halványan a króm hűtőmaszk mögött. Jó kiállású, stramm gringó volt ő régen. Jampizott is eleget a parkolóban és a parti sétányon. Most is arrafelé vették az irányt. Miguel éppúgy tekergette az agyonszervózott bakelitkormányt mint Ernest. Cruising on the beach. Ez az ő világa. Lágy mély V8 hangon duruzsolni az esti szélben. The meaning of life. Szikár kezek, színes kezek, apró női kezek, soha el nem fáradó kezek Detroitban. Az ablakmosó fúvókából kibuggyanó vízcseppgyöngyöt görgetett a menetszél felfelé a szélvédőn..