A posztom egy régebbi írásomra reflektál..

- Columbia, this is Houston, UHF comcheck - a repülésirányító szavai ismétlődtek monoton amire válaszként csak statikus zörej érkezett. Néhány perccel ezelőtt a kölyökképű, örökké vidám Willie McCool az előírás szerint megpróbálta végrehajtani az APU újraindítási procedúrát amivel kiküszöbölhetőnek tűnt a hidraulikarendszer hibája. A Columbia orrával meredeken az ég felé emelkedve száguldott a légkörben, az elevonok már nem reagáltak a fedélzeti számítógéprendszer kormányparancsaira, a trimfúvókák folyamatosan próbálták korrigálni az eltérést a siklópályától, eredménytelenül. Mindössze percek hiányoztak a sikeres földetéréshez. Heten ültek az űrjármű székeibe szíjazva, tudtak a popcorningról, arról, hogy kilövéskor az óriás üzemanyagtartály szigetelésének egy szivacsdarabja nekiütközött a bal szárny belépőélének, de nem tulajdonított senki komolyabb jelentőséget a dolognak. Mondhatni megszokott jelenség volt. Ugyanúgy mint a hővédő csempék elmozdulása vagy sérülése. A súrlódástól izzó forró légköri gázok okozta végzetes kár a vezető repülésirányitóban tudatosult egy pillanat alatt miután fejben összerakta a telemetria jelezte hibajelenségmozaikot. A bal szárny hőszenzorai minden eddiginél magasabb értékeket mutattak. A pilóták először a futómű abroncsaiban megemelkedett nyomást érzékelték mint hibát. Ekkor már senki sem tehetett semmit, az események megállíthatatlanul sodródtak a végkifejlet felé. Statisztikailag megbízható, kipróbált szerkezetek voltak az űrrepülőgépek, amelyeket a hetvenes években tervezett primitív számítógépek irányítottak hiba nélkül három évtizeden keresztül a légkörbe lépéstől a leszállópálya felé fordulásig. A hazatérés egy órás irányított zuhanás volt, a hangsebesség huszonötszörösénél nagyobb tempóról különböző automatizált manőverek révén fokozatosan lelassulva hangsebesség alá, addig a pillanatig amig a pilóták állóhelyzetre fékezték az űrsiklót az űrrepülőközpont betonján és a hőkamera képén csak a segédhajtómű égésgázainak pöfékelése látszott. Az űrhajózás és az űrtechnika csodája. Az űrrepülőgépek különleges kialakítása miatt felhajtóerő nem csak a deltaszárnyakon hanem a lapos alsó géptörzsön is kialakult, lehetővé téve a hajtómű nélküli hiperszonikus siklást. A NASA a hatvanas évektől kezdve kísérletezett a flying body és fly by wire prototípusokkal, ismertebb nevükön X repülőkkel. A nyolcvanas évek eleje az Enterprise tesztje és a Columbia első repülése óta többször korszerűsítették az űrrepülőgép flottát. Rossz ómennek is tekinthető, hogy 2003. január 16. előtt a Columbia startját tizenháromszor halasztották el..

Február elsején a nemzetközi űrállomásról hazatérő sikló számítógépei már képtelenek voltak siklópályán tartani az űrsiklót Texas felett. Az aluminiumötvözet sárkányszerkezet meggyengült és szétesett a hőstressztől. A bal szárny fokozatosan darabjaira hullott végül teljesen levált a törzsről. A Columbia ekkor már űrsikló mivoltát elveszítve széteső mesterséges meteorként fénylett a légkörben. Ukrán kiskerttulajdonosok mesélhetnének a robbanásszerű dekompresszió végzetes hatásairól. A holland utasszállító fedélzetén ugyanaz a jelenség játszódott le a BUK légvédelmi rakéta találatát követően mint az űrreplőgépben csak jóval alacsonyabb 800-900 km/h sebességnél. A különbség, hogy a hét űrhajóson ún. launch and reentry, másnéven pumpkin suite űrruha volt az előírásoknak megfelelően. Vagyis nem egészen, mert volt aki nem zárta le a sisakrostélyt, vagy nem húzta fel a kesztyűjét, lehetetlenné téve az űrruha gyors hermetizálását. Az adott helyzetben ez sem számított volna sokat. Az irányíthatatlan pörgés hatására fellépő erők tönkretették az ülések hevedereinek rögzítőszerkezeteit és eltörték az üléseket, mielőtt az űrsikló darabjaira hullott és Rick D. Husband, William C. McCool, Michael P. Anderson, Kalpana Chawla, David M. Brown, Laurel B. Clark, Ilan Ramon hiperszónikus szabadesésben zuhantak a föld felé. A vizsgálóbizottság jelentése szerint ekkor már egyikőjük sem élt. A nagy magasság ellenséges környezet az ember számára. Túlnyomás hiányában a ritka légkörben a vérgázok diffundálnak, a légzés lehetetlenné válik, a kegyetlen hideg pedig másodpercek alatt végez a védtelen szervezettel. Nem tudom mi számít a repülőknél kegyes halálnak, de úgy érzem van tragikus de űrhajóshoz méltó hősies befejezés.. amit a Challenger katasztrófa után ismét emberi mulasztás okozott. 

És itt ragadnám meg az alkalmat az emberi hiba kihangsúlyozására. Sokszor hajlamosak vagyunk magunkat hibátlannak beállítani vagy hibáink miatt másokat okolni. Én is mint mindenki más. De az ember gyárilag gyarló és esendő. Az ember törvényszerűen hibázik mert figyelme fiziológiájából eredően nem állandó és tartós. Az űrrepülőgép 30 éves pályafutása az egyik legjobb példa az automatizált rendszerek megbízható működésére. Okostelefonjainknál jóval kezdetlegesebb szerkezetek hoztak vissza a földre többtucatnyi asztronautát a küldetések során. Évtizedek óta naponta milliószámra repülnek repülőgépek a pilóták felügyelete és nem irányítása alatt. Tök őszintén, minden autóvezetővel előfordult, hogy figyelme elkalandozott, netán éjszakai vezetés közben elaludt egy pillanatra. Most vegyünk egy gépet ami a szenzoraiból érkező adatfolyamból másodpercenként több százszor, több ezerszer vesz mintát és ennek megfelelően az emberi reakcióidő töredéke alatt beavatkozik.. ez a mesterséges figyelem sohasem lankad vagy fárad. Ha programozói nem önteltek és milliószor ellenőriznek, gyakorlatban tesztelnek minden kódsort, kevés esély van a hibás működésre. Jóval kevesebb mint egy ember esetében. Azt hiszem ez könnyen belátható. Mint az is, hogy ebbe az irányba tart civilizációnk fejlődése. A technológia már most adott hozzá. Mondom mindezt úgy, hogy szeretek autót vezetni és utazni. De nem rutinszerűen, monoton, dugóban araszolva. Nekem az autózás inkább férfias örömélmény mint kötelességszerű fárasztó utazás A-ból B-be C, D, E közbeiktatásával. A közlekedés ma egy szabályozott kaotikus társasjáték, amit a felek kölcsönös bizalma vagy bizalmatlansága mozgat. Ezt a feladatot gépek százszor precízebben és jobban meg fogják tudni oldani. És amikor elérjük e korszakot az úrvezetőknek nem fog kedvezni sem a jogi sem a biztosítási környezet. Mert az emberi tényező kockázatot jelent egy megbízhatóan működő rendszerben. Tisztán racionális nézőpontból nézve az emberi viselkedés kiszámíthatatlan. A járművezetés mint emberi tevékenység megmarad a versenypályák, titkos szabadköművesszerű ellenálló szekták, az örökgyerekek romantikusok kalandjának.. the skynet prophecy..