megérkezett a klasszikus takonyidő. És közeleg advent ami megunhatatlan kedvencem valamilyen rejtélyes gyermeteg oknál fogva. Egy hete még fagyhalál kerülgetett a szabadban, most folyik rólam a víz, agybaj ez a klímaváltozás. Váltogatod a ruháidat mint rafkós biznyicmen a pártpreferenciáját. A főtéren már tákolják az OSB-lap bodegákat. Nemsokára karácsonyi díszt öltünk. 

Asszociatív lény vagyok és az emelkedett hangulatról eszembe jut egy gyerekkori emelkedésem.. Történt egyszer réges-régen egy messzi-messzi nagyközségben nagyanyámék életében. Feribácsi egyik reggel ruszki jégrakétát lelt szántás közben. A jégrakéták akkoriban ejtőernyővel szoktak visszaszállingózni a Földre. Feribácsi fia Ferike elhozta magával megmutatni a zsákmányt. Ki kellene próbálni ezt a szovjet ejtőernyőselyem csodát.. tanakodtunk, azután a két Ferikével és Lacikával biciklire pattantunk, lábaink veszettül pörögtek, hogy levegőbe emeljük a klasszikus kupolát. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy melyikünk volt a teszter, de a bicikli hátsó kerekét durván kimozdította helyéből kontraagyastul a hirtelen támadt fékezőerő. A kiscsákók elindultak hát a közeli dombvidékre élesben is kipróbálni a motyót. Tízemeletnél magasabbról néztünk le az alattunk terülő rétre. Egyik gyerek sem merte vállalni az ugrást. Namajdén a sok kolibrikönyvből, planetáriumlátogatásból, tudósműsorokból összegyűjtött űrtudomány nevében. Paráztak a többiek amíg rámerősítettük az ejtőernyő zsinórjait. Annyi eszem volt, hogy azt mondjam szaladjanak utánam és tiszta erőből dobják a magasba az ernyőt a két szélénél fogva. Mivel most ezeket a sorokat kopogom Fortuna a vak ribanc jókedvében mellémállt. Leugrottam. A zuhanás első pillanata nem jó érzés. Kiszalad a lábad alól a szilárd talaj, egy szempillantás alatt kell legyűrnöd a tudatodban iszamos sötét olajfoltként terebélyesedő vad pánikrohamod. Rettenetes tempóban közeledett a rét zöldje, zakatoló szívem átmenetileg füleimbe költözött, tompa kiabálást hallottam hátam mögül. Zuhantam zuhantam zihálva - szüleim lehet sittre kerülnek, a cimbik javítóba - egyszer csak veszett surrogással kísért kingkongerejű rántással kinyílott a kupola és ideoda csapkolódott a fejem fölött. Métereket emelt rajtam ahogy alákapott a levegő egyidejűleg kiszorítva tüdőmből a szuszt. Csak arra koncentráltam, hogy földetéréskor ne törjem össze a pofám. A réten bóklászva kapkodtam lélegzetért, magam után vonszolva az ernyedt selyembatyut. A pajtik aggódva vették körül a kis berepülőkretént akit a bazinagy rántáson és nyekkenésen kívül nem ért különösebb trauma.. Szóval szárnyalni szuper. Valóságban, vagy lélekben tökmindegy..

November van. A tavaszi melegben remélem nem rügyeznek ki a megzavarodott fák.