mostanában kísérletező kézműves timelapse kisiparossá avanzsáltam. Filmecskéket faragok. Nem használok segédberendezéseket és állványt csak a fényképezőgépem manuális beállításait. Tegnap tartották a Föld Óráját. Naivan felbaktattam hát az egyik hegyi kilátóba, hogy szemtanúja legyek az eseménynek. Semmi nem történt az égegyadta világon. Nem aludtak ki látványosan a város fényei, nem burkolóztak a házak halovány holdfénybe. Fél kilenckor hiába lestem a telefonom vakító kijelzőjén az óra komótosan lépkedő számait. A hideg esti sötét fekete lyukként szívta el az akkumulátor megmaradt töltését. Erős északi szél hajtotta a vattacukorszín felhőket. Az téli égbolton íjászó Orion hol eltűnt, hol előbukkant. A sejtelmes derengésben válltáskámba pakoltam lemerült fotongyűjtő felszerelésem. Lefelé menet nem kísért tavaszköszöntő madárének, se sötéthajú szépségek röpke pillantása. Lámpás nélkül a sötétben látó kósza ikszmönként kolbászolok a hegyi éjszakában.