nem csajozásról és vidám verekedésről lesz szó, az életem előző korszaka volt. Mi lehetne akkor más mint egy lélekemelő túra, melynek második szakaszában a vándort sötét leplével borítja be az éj. Tegnap délután felkerekedtem, szép helyre indultam, eredeti szándékom szerint csillaglesre. Szándékomból a szép hely összejött. Térkép, jó túracipő, egy pirosan pulzáló amerikai és egy apró de erős fényű kéttesó típusú nyugatnémet ledlámpa nélkülözhetetlen felszerelésnek bizonyultak. Jelesre vizsgázott a bambuszszálas zokni. No vízhólyag, no kidörzsölt sarok. Magasháztól Remeterétig -Aranyhegy és Erdész út érintésével- standard az útvonal. Nem kíván sok szót. Az ezután történt kisebb kalamajka annál inkább. Remeterét után baloldalon pottyantós amolyan túrabudikat kellett volna látnom amikor rátérek az orfűi túraösvényre, széthajigált vécépapírokkal, nyitott ajtókkal, bűzzel, a szokásos igénytelen hángérien rögvalóság feltárulkozásaként. De nem. A műtárgy csak nem akart fölbukkanni. Haladtam fölfelé a zöld kereszttel jelölt ösvényen a lenyugvó naphoz viszonyítva északnak. Probably this is a navigation error. A felfedezés, az új átjárókeresés izgalmában kiértem a műútra majd a zöld csíkkal jelölt erdei sztrádán bandukoltam tovább. Sok volt a sár a munkagépek kitaposta nyomvályúkban, az előző heti kiadós májusi eső még nem szivárgott teljesen a talajba. Egy-egy nagyobb pocsolyában ebihalak vadásztak szúnyogokra. Apró jelentéktelen helyeken is mindenütt életbe botlik az ember.

békanövendékek lesnek szúnyogra

fák tükröződnek a rögtönzött tavon

Harsogó zöldre váltott a dús lombkorona, szinte esőerdei sűrűségben burjánzott a növényzet. Kalandvágyó zöld hernyók ereszkedtek selyemfonálon a vállamra, hogy potyautasként újabb helyekre eljutva dézsmálhassák a leveleket.

Gigantikus, ránézésre 30 méter körüli fák magasodtak előttem. Este hatkor a madarak és a rovarok aktívak, a vadak még a sűrűben rejtőznek.

Egy magányos kopasz fát a Rotari északi kilátójának egyik látványelemeként azonosítottam. Érdekes volt testközelből látni. Az út hol ereszkedett, hol meredeken emelkedett. A Mecsekben járok nem az Alföldön ahol a gát már magaslatnak számít, tudatosult bennem a tény.

fatörmelékek, ágak, fahasábok mindenütt, éljen a nagyüzemi erdőgazdálkodás

távolban a magányos kopasz

mókusterasz taplógombák

Rendíthetetlenül haladtam északi irányba. Vadászlesek álltak random elrendezésben, elvétve egy-egy zárt, üvegezett luxusépítmény is felbukkant. Átjutottam a hegygerincen, ereszkedni kezdtem a völgybe. Ismerősnek tűnt a táj. Alternatív útvonalra leltem, Scott kapitányi büszkeség dagasztotta keblem. Vízcsobogásra lettem figyelmes. Előttem gyors sodrású patakocskák keresztezték egymást.

stradale foresta

Mégis jó helyen járok? Erdei patakok táplálják az orfűi tórendszert.

fürgén suhanó csermely fölött korhad az uszadék

rajta keresztül visz az ösvény

partján sás burjánzik s sövényként vízinövény 

A zöld kereszt és zöld csík után most a zöld és piros körökkel jelölt útvonalon, kőszáli kecskeként szökkenve keltem át a vizeken. Erőfeszítésem jutalmaként balfelől körbekerített tavacskát pillanthattam meg a völgyszurdokban. Déja vu de mégsem. Jóval kisebb a vízfelszín. Nem emlékszem kerítésre. Sáráztatta kocsiúton haladva fehérre meszelt házat pillantottam meg. Megkerültem egy erdei sorompót. Kőlyuki fogadó. Egy asszony szalmát égetett, hatalmas füstlepel terítette be a völgyet.

itt még jelentéktelen

de itt már látványos a füst

Férfiak vasvillával szalmát dobáltak egy utánfutóra. Pár pillanat alatt pazar parasztsonka illatúvá füstölődtem. Árokszéli patakban gyerekek játszottak. Autóút kanyargott előttem. Jobbra parkoló fogadóval. Óóóóbakker. Ez a kőlyuki fogadó Mánfa után. A nép szerint jól főznek. Még nem kóstoltam a szakács főztjét, vagy nagyon régen és elfelejtettem. Ahol sok autó parkol általában oda érdemes betérni. Mi lenne ha beülnék, rendelnék pár izotóni sört, burkolnék, majd degeszre tömött feszülő hassal hazastoppolnék? Bist du ein lekvár?- kérdezte könyörtelen én belső hangomon. Mi vagy te totalcaros élet császára? Már csak az alaposan megfingatott tesztautó hiányzik a kavicsos parkolóból. Méláztam. Elővettem a térképet. Van egy piros ösvény ami Dömörkapuig visz. Davaj-davaj, mindjárt lemegy a nap!- parancsolta könyörtelen én. Szomorú vizslatekintettel utoljára végigpásztáztam a civilizáció alkotásait majd visszaindultam a sűrű vadonba. Reménnyel töltött el, hogy pár szemtanú láthatott ha netán nyomom vész. Ez nem Yukon bazmeg, nyilvánvalóan nem is a Northwest Territories, mezei melegmányi ösvény, itt csak egy szellemi kihívásokkal küszködő aka. kretén tűnhet el- hörögte könyörtelen én. Végső esetben telefonos segítséget veszek igénybe és bemondom telefonba a GPS koordinátákat. A sűrűben aztán szépen szétszivárgott a térerő. Hálózatkeresés. E lakonikus mondat virított mobilom kijelzőjén. A nap lassan a nyugati látóhatár mögé bukott. Szemem fokozatosan alkalmazkodott a szürkülethez. Robajt hallottam. Víz. A megáradt melegmányi patak mellett, gázlókon keresztül vezetett az út. Always look on the piros csík. Egyszerű lett volna a feladat, de a rohadék jel sokszor eltűnt, megkeveredett, kidőlt fák keresztezték utam. Sötétedett és ösvények ágaztak szerteszéjjel. Az útkeresés szavunk jelen esetben tökéletesen illett a szituációra. Volt egy szakasz ahol a megérzés segített. Patakmederben vezetett egy darabon az út. A vadak kilenc után előbújtak ahogy a vadászok is. Kutyacsaholásra figyeltem fel. Vajon az aranysakál és a róka is tud ugatásszerű hangokat hallatni? Világított rajtam a fehér trikó. Reméltem, hogy egy vidám Stohl Bjuszi aki némi szíverősítő legördítése után indult a lesre, egy jegesmedveszerű sziluettel rendelkező kétlábon járó jószágot nem vél őshonos prédának és nem pörköl oda egyet a Mauserrel. Józan eszem ezért azt súgta nem fogom meghallani az expanzív lőszer surrogó füttyét. 

az élet víze száguld

enyhe patetikus túlzással híd a folyó felett

Mésztufákon botladoztam, kidőlt fatörzseken másztam át, hallgattam az erdő neszeit, követtem a sötétben a fehér négyzet közepébe vízszintesen mázolt piros csíkot. Szarvas szuszogott közvetlenül mellettem, halottam távolodó ütemes lépteit. Vaddisznó horkantott miközben az avart túrta. Pár lépésre tőlem sípolt a tüdejébe ki-be áramló levegő. Szürreális enyhén paráztató élmény volt más lelkes lényekkel a sötétben találkozni. Az énekesmadarak trilláját bagolyhuhogás váltotta. Hat órája voltam úton, három órája hajkurásztam kitartó Mel Gibsonként a jeleket. A térkép szerint a Kis réten és a sípályán kell majd áthaladnom. Észak felől távoli mesterséges fény derengett átszivárogva a lombokon. A Torony éjszakai világítása. Elgyalogoltam a tűzgyújtó hely mellett, kereszteztem a sípálya lejtőjét. Láttam Lámpásvölgy pisla utcai pilácsait. Innentől az utat már jól ismertem. Kisvártatva a nyiladékban felbukkant a Dömörkapu. Baloldalon a Vidámpark megmaradt romjaival, jobboldalon a kisvasút épületével. Lakodalmas Lajos stílusú monstre dáridó hangjai szálltak felém a város felől. Innentől már csak haza kell vánszorognom. Beugorhatnék a kézműves sörök fesztiváljára, lőhetnék pár képet. Ránéztem a cipőmre. Nem festett valami puccosan, úszott a ráragadt sárban. Biztosan menő lennék amint elegáns ágrólszakadt, pontosabban ágszaggatta antréval, nyakamban himbálózó profi kompakt géppel elvegyülnék a mulatozó úri közönség soraiban. Letettem a tervről. Az Állatkert után rákanyarodtam a Fenyves sorra. Megcsodáltam a kilátást a Francia emlékműnél. Gérard Szegeden szponzorpénzből grizzly nagyságú borissza Napoleont fog alakítani.

Szép-izgalmas hosszú túra volt, már csak arra kellett figyelnem, hogy egyik lábam a másik elé tegyem míg hazaérek. Több mint hét óra gyalog nem sokkal kevesebb egy maratonnál. Egészségemre!