fekete festékkel fújt igényes tipográfiájú felirat egy lerombolt tettyei ház falmaradványán. Örök bölcsessége megkoronázta napom miközben felfelé kaptattam a hangulatos szűk utcában. Szépnek tűnt a hajnal, nem maradtam ágyban, lábaimat szedtem távoli határban. 

Örökös bölcsesség, alkotta fényes elme,

a fal mellett szatyorban hever drága kelme.

Mondandóm e sziporkázó szellemű mottó köré terelem. Terelném ha tudnám, mert agyam üresben kattog, a kisült szinapszisok nem áramoltatnak információt a neuronok között. Nézek ki a fejemből, bambán bámulom a monitort. Írjak a pillanat mulandóságáról, a gyorsan illanó élet után hátramaradt emlékekről, sűrűn megtűzdelve közhelyekkel? Kanyarítsak novellát sebtében két öregről kik meghaltak és házuk az enyészet martaléka lett. Talán társasház épül a helyére, vagy szépen megtervezett, igényesen kivitelezett lakóház. Ráférne az utcaképre. Örülök ha valaki jóízléssel megáldva megszépíti a környezetét. A hegyoldalban itt-ott véletlenszerűen elszórva fölépült néhány ügyesen megtervezett és igényesen kivitelezett lakóépület. 

A reggel fényei sem tartanak örökké. Elillanak ahogy a nap egyre följebb kapaszkodik a pályáján akár a budavári sikló. Lágyságuk vakító éles árnyékokkal szabdalt keménységbe vált. Tíz óra után az erőre kapó uv sugarak perzselni kezdik orcám bőrét. Nem mondhatnám magam mediterrán típusnak. Vidáman vágtázva vonulok vissza városi vackomba.