Fura telünk van. Plusz tíz fok körüli hőmérséklet, zéró csapadék, a madarak és a növények mind megbolondultak, trilláznak, rügyeket hajtanak mintha langy szelek szárnyán megérkezett volna a tavasz. Nosza magamra öltöttem acélkék homelesskabátomat, csodás harmincéves tollal bélelt kínai portéka gyerekkoromból, a szekrényemben leltem ott árválkodott szegényke. ÁVH szabása még ma is nagyvonalúan burkolja be testem úgy, hogy a fotóstáskám is aláfér, csak egy diszkrét quasimodo-púp látszik a kabát hátrészén. Ha a fényképezőgépem a nyakamban lóg és rácipzározom a kabátot helyes Télapó pocakom is lesz, mindez tetézve borotválkozás előtti állapotommal istenuccse varázslatos, szinte pazar látványt nyújt. Homie kabátom kellően melegen tart, egy atlétában is kis kürtőket kell nyitnom az elején, a nyílásokból pedig vígan távozik a meleg mint egy vígan duruzsoló Minikalor olajkályhából amit nagyapám nemes egyszerűséggel Szárjáncsnak hívott.

Felhős időben indultam.

Félúton már derültre váltott az ég, s olyan vidám kedvem támadt, hogy kilátót mentem megmászni. Kő, beton, acélépítmény helyes kúptetővel. Évekkel ezelőtt holmi NATO lokátor veszélyeztette létét de megmenekült és nem adta át a helyét egy gigantikus műanyagkupolának. Szomszédja egy kis katonai átjátszóadó diszkréten pislákoló lámpákkal feldíszítve.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A kilátó környéke úgy nyüzsgött mint egy felbolydult méhkas vagy némi túlzással mint a parasztelosztó egy péntek délután. Óbégató csemetéiket hangos szóval távirányító anyukák, nyakukban kit objektívvel szerelt DSLR-eket lóbáló férjekkel a nyomukban vidáman visszhangozva trappoltak fel a torony vaslépcsőin. Nem ők érkeztek elsőnek, hanem holmi homie aki most a korlátnak támaszkodva áll meredten a viharos szélben, biztos ittas, csak nehogy lehányjon a magasból. Ha nem az ital végez vele, vagy nem zuhan a mélybe akkor majd megfagy a szélben. Az apukák miután hangos kattogással körbefotózták a tájat egy elnézést foguk között elmormolva erélyesen arréblöknék a betolakodót. Végül is közterület ez vagy mi a fene. De az átkozott homie nem mozdul. Baljós nazgûlhangon felvijjog kérdést szegezve a lökdösődőhöz: -Nem látja mit csinálok? Apuka nem látja. Megszeppenve hátrál és az ellenkező oldalról kerülve magyaráz: -Nem lehet átmenni.

Fényképezőgépem alig hallhatóan kattog. A kilátó acélszerkezetét vadul rángatja a szél, imbolyog mint egykoron a Costa Concordia a daliás Schettino kapitány irányítása alatt. Az elektronikus szintező mutatója folyamatosan kimozdul a zöld sávból jelezve az építmény platformjának vízszintes mozgását. Királyság! Még pár exponálás és a korláthoz fagyok kősziklává vált trollá gémberedve.

Kitartásom gyümölcse e tántorgó timelapse:

Hozzácsapva egy werkfilm ami horrorisztikus hanghatásokkal illusztrálja a jelenséget. Kedves Mérnök Urak lehet, hogy már a kilátókat is CAGI-ban szorgoskodó Tupoljev elvtársként szélcsatorna segítségével kell tervezni. 

Cinkékcskék cikáztak cinkosan cicázva

míg lefelé lépkedtem az urbánus világba.

Csupasz fák, ösvények, kősziklák, rengeteg,

jó sokat sétálok s nem leszek szívbeteg.

Szűz hónak, hidegnek, zord télnek híre sincs,

szkeptikus szemeddel klímánkra így tekints.