Túrázni jó. A túrázás kikapcsol és gyakorlatilag csak egy jó cipőt igényel. Hosszú évek óta járom gyalogszerrel kedvenc hegyem. Hegy, miféle hegy? - hördült föl egyszer a büszkén nagyzoló kijelentés hallatán Andreas a salzburgi ifjú miután körbekémlelte az északi látóhatárt. Nem katlanként zárják körül a várost égig érő csúcsok szentigaz, de nekünk azért is hegy, akkor is ha összehasonlításban mindössze a nyolcezresek hegyi patakoktól és folyóktól szabdalt bokáját nyaldoshatná. Elég magas ahhoz, hogy megállítsa az esőt, elég magas ahhoz, hogy befüllessze egy elviselhetetlenül forró nyári napon a várost. Ismerem legtöbb gyalogösvényét, sok-sok emlék fűz mindegyikhez.
Járom útjait minden évszakban, s csak a hitvány taknyos esős angolkóros idő szegi kedvem. Mert bőrig ázva, átfázva, sárba süppedve kutyagolni nem jó. De jó hajnalban és jó egy tikkadt nyári estén tücsök és kabócazenét hallgatva, riadó vadak után lesve. Jó télen térdig érő fagyott porhóban és ősszel színpompás levélkavalkádban gázolva.
Sajnos egyre ritkábbak a varázslatos hófehér telek, amikor még a szűz havat nem mocskolja össze kalandvágyó autósok kerge kavalkádja.
Gyalogszerrel járni jó, mert az ember kiszellőztetheti a fejét, aktívan pihen, sok friss gondolat jut útközben az eszébe és ha figyelmesen szemlélődik ezernyi apró csodát láthat.
Útját tavasszal színpompás virágok tarkítják, apró madarak dalolnak fáradhatatlanul, mit dalolnak áriáznak olyan trillákat és hajlításokat rögtönözve, hogy a jó öreg Pavarotti művészete kocsmai danonászássá silányul, s a koncertbe csak néha rondít bele egy varjú aki wannabe énekesmadár révén próbál bizonyítani a trubadúrok között mint az xfaktor egyik túlhajszolt egóval megáldott eldobható gigasztárjelöltje. Olykor-olykor egy szorgos harkály képviseli a ritmusszekciót. Varázslatos.
Drágaszágok kik kényelmes autóitokban elsuhanva afféle útszéli kukabúvárnak, vándorkódisnak tartjátok a túrázót! Nézzetek jó mélyen a lelketekbe, mielőtt gúnyos és lenéző mosollyal illetitek. Ha integet akkor azért teszi mert harminc-negyven kilométert gyalogolt és túrája töredékét kénytelen volt aszfalton megtenni, amitől gigantikus vízhólyagok nőttek a lábán nehezítve a járást. És volt olyan balga, hogy nem csomagolt fertőtlenítőszert plusz leukoplasztot mert akkor egy gyors beavatkozással megoldhatná minden nyűgjét-nyavalyályát..:D
Az autóstop is izgalmas, kalandos élmény, van akik szinte hivatásszerűen űzik én ritkám szoktam és kellő indokkal. Katonakoromban kezdtem. Kimenőruhában kiálltam a laktanya lőtérről visszatérő harkocsijai és egyéb szállítójárművei által használt alsó teherkapujához -ahol a ÜTI már nem látott- és bőszen lengettem jobbomat a laktanyaparancsnok szigorú tiltása ellenére. Viszonylag hamar fölvettek hála az öltözékemnek és szimpatikus arcformámnak. A kétszáz kilométer távolságot általában hamarabb tettem meg hazáig mint a váposokkal telezsúfolt szombathelyi gyors. Télen egy kicsit hideg volt, ilyenkor molinóval, mikádóval, télisapkával, duplazoknival bővült a kimenő ruhatár, néha szlalomozott a jégen a Zsiga, de nemnagyon szoktam parázni és kretén módjára a kormány felé kapkodni. Majdnem halálközeli élményem egyszer élhettem át egy elmebeteg módjára száguldozó és előzgető orvos Suzuki Swiftjének hátsó ülésén a gyerekek között kuporogva. A faszinak sikerült sértetlenül abszolválnia az etapot. Megköszöntem neki a szívességet és kedélyesen elbúcsuztunk. Karácsony környékén egy bódító illatfelhőben fürdőző szőke tündér vitt egy darabon. A haverok erre azt mondanák: ziccer, ha kihagyod az orrodra akasztják. C'est la vie. Egyszer Böhönye után egy jó ötvenes úr fékezett piros MX 5-ösével. Rossz aki rosszra gondol. Dr. Korompai Ferencnek hívták -ha jól emlékszem- Amerikából visszatért szívsebész professzor volt és ő kezdte felépíteni lakóhelyemen Pap Lajos fantasztikus sokadik királyságát. Azóta tudom, hogy az MX 5 zseniális filigrán kis sportkocsi. Lopni pedig csak a legjobbaktól érdemes, jól tudták ez a japók és szorgos munkájuk csodás zamatos gyümölcsöt érlelt. Leszerelésem óta ritkán veszem igénybe a jószívű autósok segítségét. Megváltozott a világ, az emberek kapzsibbak, dölyfösebbek, hitványabbak lettek. Sajnos nincs a homlokomra írva, hogy Nem Én Vagyok a Hitcher Ne Parázzál Bazmeg. Egyedülálló burzsujok és/vagy nők nem fékeznek senkinek. Putrisabb faluban, alkonyatkor, esőben senki nem áll meg. Kivéve a németet, osztrákot, vagy egy kedves jólelkű pásztort Suzuki Jimnyben. Kedélyesen csalinkáztunk a kanyargós zergebaszta úton a legközelebbi forgalmasabb elágazóig, mögöttem minden nagyobb zökkenés után bégetni kezdett három vagy négy bárány..
Egyszóval stoppolni is jó. Változatos, a legkülönfélébb emberekkel hoz össze a sors, olyan élettörténeteket hallottam amelyeknél álmomban se tudtam volna fordulatosabbat kitalálni. Az élet felülmúl mindent fikciót..
[mondta Paul Warfield Tibbets Jr. és megnyomta a bombakamra nyitógombját. Gépe szinte felszökkent a hatalmas tehertől megszabadulva amely vészjóslóan zuhant a város felé szabadesésben, az automatikus ernyőnyitás után pedig dagadt otromba hópehelyként szállingózott a gondos kezek által beállított indítási magasságig. Tibbets előretolta a gázkarokat, a négy Wright befecskendezői többletüzemanyagot fecskendeztek az égésterekbe fölpörgetve Curtiss Electric változtaható állásszögű légcsavarokat. A személyzet tagjai megígazították sötét védőszemüvegeiket és lélegzetvisszafojtva vártak. Nagyjából tudták mire számíthatnak. Sejtették, hogy tettükkel új, egyszerre sötét és csodás korszak veszi kezdetét..]
Egy kiadós túra után kissé megfáradtan de elégedetten hazatérni egy jót vacsorázni és aludni talán még jobb.
